Fél évig nem dolgozhat korosztályos sportolókkal a MTK karateedzője, aki pofon vágta egy tanítványát
Fischer Mihályt február 10-ig mindenféle sporttal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották, azt követően pedig csak felnőttekkel foglalkozhat.
Fischer Mihályt február 10-ig mindenféle sporttal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották, azt követően pedig csak felnőttekkel foglalkozhat.
Története legrosszabb szereplését produkálja az MTK, edzőváltással próbálkoznak.
Hazai pályán kapott ki 4-1-re az MTK a Budapesti Honvédtól a nemzeti bajnokság 33. utolsó fordulójában és ezzel kiesett az első osztályból
Cikos Erik bénázása miatt csúszott a kezdés, aztán a játékvezető úgy döntött, cserélni kell.
A TV2 Tények műsorvezetője, Szebeni István lett az MTK Budapest kommunikációs vezetője.
A hazai sportegyesületek közül először Deutsch Tamás csapata hozott létre e-sport szakosztályt.
A klubelnök szerint szégyen, hogy a focicsapat kiesett az NB I.-ből.
A Paksi Futball Club vezetése azt kéri az MLSZ-től, hogy egy későbbi időpontban tartsák meg az MTK elleni tavaszi bajnoki fordulót, ugyanis a klub több játékosa is veszélyeztetett lehet egy fertőző betegséggel.
Több fontos kérdés is maradt az utolsó fordulóra.
Két kellemetlen vereség után azonnali hatállyal lecserélik Márton Gábort.
A keret jelentős része "gyomor bélhuruttal járó vírusinfekciót kapott", ezért elhalasztanák a hétvégi bajnokit.
Egyetlen létesítmény kivitelezése sem kezdődött el a jövő évi Magyarországon rendezendő Maccabi Játékokra, pedig már egy év sincs hátra a megnyitóig.
A Puskás Akadémia 40 percet emberhátrányban játszva 2-1-re kikapott a vendég MTK Budapesttől a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján.
752 millió forintra emelték az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. alaptőkéjét úgy, hogy a 10 ezer forint névértékű új részvények kibocsátási értéke mintegy 1,4 millió forint volt.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) levélben kérte a magyar szövetséget (MLSZ), hogy módosítsák a szombati Honvéd–MTK-meccs tervezett időpontját.
Az éllovas Videoton egygólos győzelmet aratott Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, így megőrizte tízpontos előnyét a második MTK Budapesttel szemben.
Az MTK Budapest egy a hajrában szerzett góllal 1-0-ra legyőzte az utolsó negyedórában emberhátrányban futballozó vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A harmadik helyezett kék-fehérek sikerükkel pontszámban utolérték a második Videotont.
Nem halasztják el szombatról a labdarúgó-OTP Bank Liga 28. fordulójában sorra kerülő Szombathelyi Haladás–MTK Budapest-mérkőzést.